© Copyright 2009-2010 Civil Művek Közművelődési Egyesület.    Minden jog fenntartva.         info@civilmuvek.com

Adatkezelési és Adatvédelmi szabályzat    -     Impresszum

Ki a magyar? Magyar anyanyelvű románok a romániai Szatmárban

videós oral history gyűjtemény

„A Ki a magyar? Magyar anyanyelvű románok a romániai Szatmárban. szakmai program megvalósítását 2018. évben a

Magyar Művészeti Akadémia támogatta.”

Kutatási beszámoló

Ki a magyar? Magyar anyanyelvű románok a romániai Szatmárban

videós oral history gyűjtemény

Projektünk tárgyát a romániai Szatmárban élő magyar ajkú román etnikus tudattal rendelkező közösségek filmes eszközökkel történő bemutatása jelentette. A filmezést alapos dokumentáció illetve intenzív néprajzi-antropológiai kutatómunka előzte meg.

A vizsgálat tárgyát képező csoportot a 18. században betelepített, és a 19. század második felére nyelvben már asszimilálódott románok leszármazottai alkotják. A 18. századi telepítés késeinek számít a szatmári román közösségek történetében, és ennek megfelelően nem is alakítottak ki szorosabb kapcsolatokat a korábban betelepült román közösségekkel. Elkülönülésüket, és a szatmári románok többségétől eltérő történeti folyamatokat elősegítette szigetszerű földrajzi helyzetük is. Az első világháborút követő román telepes mozgalomig nem volt kapcsolatuk román tömbbel. Ekkora azonban már teljességében lezajlott nyelvi asszimilációjuk, magyar ajkú görög katolikusként írnak róluk a korabeli források. Az identitásukra vonatkozó kérdésekre a válaszok jórészt attól függnek, hogy ki a kérdező. Csengerbagos, Óvári, Szamosdara, Vetés 1992-es népszámlálási adatai alapján a magyarok száma a római katolikusokkal (és esetenként a reformátusokkal) egyenlő, a magukat görög katolikusnak vallók (és az 1948 után ortodoxszá lettek, illetőleg leszármazottaik) pedig románok. Görög katolikus egyház 1948-tól a rendszerváltásig hivatalosan nem létezett, a görög katolikus gyülekezetek kisebb mértékben a római katolikus nagyobbrészt az ortodox egyházba tagozódtak be. A magyar ajkú görög katolikusok körében végzett identitásvizsgálatok (lásd például Bartha Elek, Telenkó Bazil Mihály, Keményfi Róbert kutatásait) egyik fő megállapítása, hogy ezek a közösségek az esetek többségében bizonytalan etnikai identitással, ellenben nagyon erős vallási identitással rendelkeznek. A bizonytalanságot több tényező együttes jelenléte okozza. A projekt keretében ezeket a magyar/román kollektív és egyéni identitásokat meghatározó tényezőket kívántuk vizsgálni, és filmes eszközökkel megjeleníthetővé tenni.

Több átfogó elemzés is készült már az anyanyelv és nemzetiség (etnikai identitás) összefüggéseinek témakörében Erdély teljes népességére vonatkozóan. Varga E. Árpád, Tátrai Patrik, Horváth János vagy Szilágyi N. Sándor munkáiból megismerhetjük a történeti makrotársadalmi asszimilációs, disszimilációs folyamatokat, kétnyelvűségi kontextusokat, az etnikailag divergens magyar etnikumúak (azok a csoportok, amelyek magyar anyanyelvűek, de nem magyar etnikumúak) számának módosulásait. Az etnikai identitásról tudjuk, hogy az gyakran szituatív jelenség, a szatmári magyar ajkú ortodoxok esetében az autoidentifikáció illetve a stigmatizáció állandó konfliktusos helyzetet teremt. A helyi identifikációs gyakorlatban az a román, aki ortodox. A református és ortodox közösség szangvinális összefonódása miatt azonban a nukleáris család szintjén sem egyértelműek a szerepek. Mivel máig érvényes az a gyakorlat, hogy a különböző nemű gyerekeket az eltérő vallású szülők, a saját vallásuk szerint keresztelik meg, így szinte valamennyi család esetében felmerül a magyar és „román” gyerekek problematikája

A mai hibrid identitások vizsgálatában és megértésében főként néprajzi módszerekre hagyatkoztunk: egyéni és csoportos interjúkat készítettünk a közösséghez tartozó személyekkel, (reformátusokkal való) vegyes házasságban élőkkel, az egyház tagjaival (pappal, gyülekezeti vezetőkkel), részt vettünk misén, családi, baráti összejöveteleken.

A terepkutatás egyértelművé tette, hogy a tanulmányozott településeken vizsgált magyar ajkú ortodoxok nem alkotnak egységes közösséget, még településenként vizsgálva sem beszélhetünk homogén csoportokról, de még az ortodox egyházhoz tartozás sem működik közösségszervezőként. A vizsgált települések történeti, társadalmi, kulturális kontextusai az eredetileg homogén csoportban olyan mértékű szétfejlődést eredményeztek. Azaz valamennyi település magyar ortodox közösségét csakis az adott településen meghatározó társadalmi dinamikák által meghatározott kontextusban érdemes vizsgálni, de több eltérő kutatási kérdés megfogalmazása is szükségessé vált. Az egyik fő értelmezési keretét a kutatásnak és a közösségek összehasonlításának az asszimiláció-disszimiláció kérdése jelentheti, melyet azonban feltétlenül ki kell egészítenünk a vallási és nemzeti identitás diskurzusok elemzésével és a hétköznapi etnicitás vizsgálatával. Ez utóbbit csakis Óváriban és Vetésen, Szamosdarán és Csengerbagoson ennek, eltérő okok miatt ugyan, de nincs relevanciája. Szamosdarán például saját templom hiányában a román származástudatnak csak halvány emlékezete maradt fenn, melyet olykor már-már folklór-szerű furfangos történetek keretében mutatnak be. A szamosdaraiak magyar identitásúak, emellett görög katolikusnak, vagy csak katolikusnak mondják magukat, a nyolcvanas évektől már nem is járt át tovább Óváriból az ortodox pap darai filiájához. A helyi református és katolikus magyarok sem nevezik őket románnak. Az asszimiláció-disszimiláció másik véglete Csengerbagos, itt a román nyelvhasználat és identitás a jellemző. Az idősebb generáció kétnyelvű, a magyart és a románt ugyanolyan folyékonyan beszélik, de lényegesen több olyan család van, amelyben otthon a román nyelvet használják. Vetés a legnagyobb település a vizsgáltak közül. Községközpont, és vonzó célpontja a Szatmárnémeti felől érkező agglomerációs migrációnak. A betelepülők között nagyobb arányban vannak románok, mint magyarok, ennek eredményeként a román-magyar és román-román kapcsolatoknak újabb dimenziói jelentek meg. Valamennyi település közül talán itt lehetett leginkább vizsgálni a közösség politikai szerep(telenség)ét. A magyar ajkú ortodoxokat (illetőleg Vetésen többen a román görög katolikus egyházhoz csatlakoztak az egyház restaurációja után) nagyon nehezen, de leginkább egyáltalán nem tudják megszólítani sem a román, sem a magyar pártok. Nagyon nagy a generációs szakadék a nyelvhasználatban, az idősek egyáltalán nem vagy rosszul beszélnek románul, a fiatalok pedig ugyanígy vannak a magyar nyelvvel. A középgeneráció az, amelyik kétnyelvű, de gyerekeik szocializációjában már a román a preferált identitás. Az „igazi” (helyi terminus) románok nem tekintik románnak, az „igazi” magyarok nem tekintik magyarnak e közösség tagjait. Ebből a bizonytalanságból tudatos döntéssel a románság felé közelednek, legtöbbször azért mert a helyi viszonyok közt többségben lévő, de ettől még kisebbségi magyar közösségek sokkal kevésbé befogadóak, mint a román társadalom. Míg Vetésen a román identitás térnyerése már jobbára lezajlott, addig Óváriban ez egy napjainkban zajló folyamat, ezért úgy döntöttünk, hogy a projekt munkálatai során főként Óvárira koncentrálunk. Ez az egyetlen olyan település, ahol az ortodox templomban a mise részben magyarul is zajlik. A liturgiát románul, a prédikációt magyarul tartja a pap, az énekeket pedig váltakozva románul és magyarul éneklik. Az itteni magyar ajkú ortodoxok esetében az identitás kérdése annyira bizonytalan, hogy az identitásvizsgálatokat szinte személyenként kell elvégezni.  Érezhető az erősödő román preferencia, de ebben nagy felelőssége van a helyi református magyaroknak. Több interjúalanyom is arra vezette vissza románsághoz való közeledésének okát, hogy korábban súlyos etnikus töltetű sérelem érte valamely református(ok) részéről.

Az egyházhoz való tartozás jelentősége az identitás alakulásában annak ellenére nyilvánvaló, hogy a vallásosság nem játszik központi szerepet a közösség életében. A templomba járók száma rendkívül alacsony, mégis a kötetlen beszélgetések alkalmával is állandóan visszatért a templom, mint a közösség egyetlen szimbolikus tere, főként olyan narratívumokban, amelyben vagy valamilyen szándékos károkozás, rongálás történt (a reformátusok részéről), amit implicite a közösség elleni agresszióként éltek meg. Egy másik jellemező narratívum éppen a templom szépítésének, belső festésének kapcsán fogalmazódott meg. A templomba nem járó gyülekezet pénzt áldoz a templomra, így ismét közösségként léphetnek fel (persze a többségi reformátusokkal szemben). A templombelső megújulása azonban egyúttal óriási lépést jelent a románsághoz vezető úton. Az új festés stílusában, ikonográfiájában a magyar görög katolikus hagyománytól teljesen különböző román ortodox készül, az óvári ortodox templom egyedisége (római katolikus oltár is található benne) megszűnik, egyike lesz a sablonos román ortodox templomoknak. A közösség festést támogató tagjai természetesen a templom megszépüléseként értelmezik a változást. A pap pályájának megkoronázásaként tekint rá. A pap közösségen belüli megítélése erősen vitatott, a templomba járók alacsony számát az ő számlájára írják, azt viszont mindenki kiemelte, hogy a magyar nyelv egyházi fennmaradás neki köszönhető. A közösség már kiszemelte az utódját, a választásban fontos szempont volt a magyar nyelv ismerete és magabiztos használatának képessége.

A beszámolóhoz csatolt filmben szereplő személyek:

Iosif Coț / Kocz József (ortodox pap, Óvári)

Nicolae Tivadar / Tivadar Miklós (kántor, felügyelő, Óvári)

Varga (Trenizsán) Tímea (a régi kántor lánya, Óvári)

Nagy (Marinescu) Elek (római katolikus gyülekezeti tag, Szamosdara)

valamint a révész és az Óvári gyülekezet tagjai, a település lakói

Dr. Szilágyi Levente

néprajzkutató

Takács Mária

dokumentumfilmes